Eger

Eger

Mintegy érdekességképpen, a Vitis hungarica levelének 30 millió éves kövülete a borvidékhez tartozó Kis-Eged hegy oldalából került elő.

Eger már a X. századtól lakott volt. Valószínűleg már a XI. század elején jelentős nagyságú település lehetett. Szent István királyunk az első püspökségek egyikét Egerben alapíttatta. A püspökségre beköltöző szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szőlőfajtákat is. A tatárjárás ezen a vidéken is megtizedelte a népességet. A tatárjárás utáni betelepítéseknek köszönhetően, IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik meghonosították a szőlőtermesztési és a borkészítési ismereteiket (pl.: a hordó használatát). A XIII - XIV. században az Eger környéki dombok irtáshelyeit szőlővel telepítik be. Ezekből a szőlőkből fedezték borigényüket az itt letelepedő cisztercita szerzetesek. Igen jelentős volt a város szerepe a középkor első századaiban. A legnagyobb püspökségek egyike a várban foglalt helyet. Ehhez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott.

A szőlőművelés kezdeményezése és fejlesztése az egyház központi irányító hatásának tudható be. Ennek oka az volt, hogy a bor az egyházi szertartások fontos kelléke volt. Az egyház és a világi intézmények a bortermésből tizedet, dézsmát szedtek. Erről királyi rendelet szólt. A dézsma tárolására építették az első pincéket is. A héjonerjesztéses vörösborkészítés technológiáját és a Kadarka fajtát a törökök elől menekülő rácok hozták magukkal. A törökök több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban elfoglalták az egri várat de 91 éves ottlétük alatt a szőlőtermesztés fennmaradt. A törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de mivel ez komoly bevételt jelentett nekik, nem bántották a szőlőket. A XVII. században a fehérborszőlők kárára a vörösborszőlő-fajták egyre több teret nyertek. Miután 1687-ben visszafoglalták a törököktől az egri várat, a város és környéke rohamos ütemben fejlődött. Benépesedése során két évtized alatt kialakult a szőlő monokultúra. A XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki a szőlőhegyek túlnyomó részének ma is használt neve. Egerben a filoxéra 1886-ban jelent meg, és szinte teljesen kiirtotta a szőlőket. Az egri borvidékre új fajták is bekerültek az újratelepítések (rekonstrukció) során. A tendencia ezután a többi borvidékéhez hasonló.

A Bikavér az egri borvidék leghíresebb bora. A Bikavér több vörösborszőlő borának házasításával készül. Régebben a Kadarka egyes változatai adták az alapot, ma főként a Kékfrankos. Magyarország eredetvédett borai közül a Bikavér az első. 1997-ben a hegyközség megalkotta az ún. Bikavér kódex-et. Egyik fontos szabály hogy a Bikavért úgy kell elkészíteni, hogy egy listában megadott vörösborszőlő-fajták közül legalább három bort kell házasítani. A Bikavér Szekszárdon hamarabb jelent meg , de nem lett olyan híres mint Egerben. Területe: 3206 ha.

Kovács Nimród Borászat

Kovács Nimród Borászat

FILOZÓFIA

A jó bor lényege az egyedülálló szőlő-termő dűlőkben rejlik. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az egri bortermelő vidék legjobb terroir-jai közül három a Kovács Nimród Winery tulajdona. Mivel Eger adottságai a világ nagy borvidékei közül leginkább Burgundiához vagy Kalifornia hűvösebb régióihoz hasonlíthatóak, olyan fajtákat telepítettünk, melyek itt érzik otthon magukat és így világszínvonalú borokat készíthetünk belőlük. A hűvösebb bortermelő vidékek nemzetközi fajtáin kívül – mint a Chardonnay, a Pinot Noir, a Syrah, a Merlot és a Cabernet Franc -, büszkék vagyunk a hagyományos magyar borainkra, a Furmintra és a Kékfrankosra is. Szőlőültetvényeinket a fenntartható fejlődés jegyében környezetbarát, a kézi munkára alapozott termesztés-technológiával gondozzuk. Egészséges és örömöt adó szőlőinket évről évre kézzel szüreteljük, hogy tökéletes borok készülhessenek belőlük.

BORÁSZAT

A Kovács Nimród Winery Eger történelmi részén, a Verőszala utcai pincesoron található. Már a 18. században százával voltak présházak a városban, éppen olyanok, mint borászatunk hét összefüggő épülete. A présházak közvetlenül a pincék elé épültek, hogy a helyben történő szőlőfeldolgozást lehetővé tegyék. A szőlő fermentálása után a bort a hideg pincékben, hordókban tárolták. A Kovács Nimród Winery a 21. század technológiai vívmányait maximálisan kihasználva és a több száz éves hagyományt követve készíti világszínvonalú borait.
Korszerű, minden tekintetben felújított borászatunkban mindig örömmel látjuk Önt vendégül!
Borászatunkban kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítunk!

SZŐLŐTERÜLETEK & SZŐLŐFAJTÁK

Nagy-Eged-hegy(Eger), 10 hektár - Grand Superior
Egyedülálló  fekvésű,  dél-délnyugati  irányú,  meredek  terület. Talaja mészkő, amely a bornak különleges, ásványos jelleget ad.
Fajták: Furmint, Kékfrankos, Syrah

Nyilasmár(Noszvaj), 8 hektár - Grand Superior
A  bogácsi  tónak  köszönhetően  egyedi  mikroklímával  rendelkező terület. Talaja ásványi anyagokban gazdag, emiatt karakteres, szép, üde, gyümölcsös borokat ad. Talaja gránit/vulkanikus, fekvése dél-délnyugati.
Fajták: Chardonnay, Pinot Noir, Syrah és Kékfrankos

Nagyfai(Noszvaj), 12 hektár - Grand Superior
Enyhe lejtésű, helyenként köves talajú, harmonikus és kerek borokat adó terület.
Fajták: Chardonnay, Pinot Noir, Syrah, Kékfrankos, Merlot,
Cabernet Franc

Kovács Nimród

Havas & Timár Pincészet

Havas & Timár Pincészet

Történetünk

Jómagamat, már egészen gyerekkoromtól nagyon vonzott és érdekelt mind a gasztronómia, mind a természet. Talán nem véletlen, de iskoláimat is ebben a sorrendben végeztem. Először vendéglátó-ipari érettségit szereztem, aminek köszönhetően a gyakorlat, majd később a munkám során napi kapcsolatba kerültem a borral. Így kezdődött a fellángolásom, ami odáig vezetett, hogy beiratkoztam Budafokon, a Soós István Borászati Technikumba. Talán itt lettem igazán szerelmes ebbe az egész boros világba. A két év elvégzése után a ballagásomon merült fel, gyerekkori barátommal, Timár Lászlóval, hogy milyen jó lenne egy közös pince, ahol megvalósíthatom önmagam, hódolhatok saját művészetemnek, a borkészítésnek. A komoly tervek eléréséhez, elvégeztem a Budapesti Corvinus Egyetem (Kertészeti Egyetem) szőlész-borász szakát. Tanulmányaim alatt több egri barátság köttetett és egyre jobban ismertem meg az Egri Borvidék szépségeit. Mára már elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Isteni sugallattal 2008-ban, Andornaktályán, egy, tufába vájt, kis pincécskét tudtunk kibérelni. Itt készültek a Havas & Timár Pincészet első hobby borai a 2008-as esztendőből, melyet a 2009-es fantasztikus évjárat követett. Ezen borokból csak 1-1 barrique hordóval készültek, és szinte a hordóminta kóstolása után gazdára is leltek. A kiemelkedő évjárat ellenére tudtuk, hogy a fejlődés érdekében mindenképpen vennünk kell egy saját, megfelelő infrastruktúrával rendelkező pincét. Ennek ideje 2011 szeptembere volt, mikor is megvásároltuk jelenlegi pincénket Egerben, a Kiskőporos téren. 2011-es évjárattól itt készülnek tételeink. Az elmúlt évek alatt rengeteg fejlesztésen ment keresztül a pince, hogy minél jobb higiéniai körülmény között készíthessük kézműves borainkat.

Tímár László és Havas Balázs

Szőlészet-borászat

A pincészet fél hektár saját szőlőterülettel rendelkezik, de szoros együttműködésben dolgozik a többi ültetvény szőlősgazdáival is. Ez nagyon fontos számunkra, mert hisszük és érzékeljük, hogy a minőség nagy részben a szőlőben dől el. Éppen ezért évről-évre egyre több tapasztalattal, gondos odafigyeléssel közösen végezzük a szőlő munkáit. Ez azt jelenti, hogy minden kézi munkában, metszésben, kötözésben, hajtásválogatásban, fürtválogatásban és természetesen a szüretben is aktívan részt veszünk. Borászati filozófiánk az, hogy a bort csak kifogástalan minőségű, egészséges és technológiailag teljesen érett szőlőből, minimális macerálással, lehető legkevesebb fejtéssel, természetesen készítsük, azért, hogy ne veszítsünk illat- és ízanyagokat. Ez a fehérbor készítés technológiájánál kicsit nehezebb, de itt sem siettetjük azokat a folyamatokat, amik természetes úton is végbemennek. A boroknak meg kell adni az időt az öntisztulásra és a stabilitás elérésére. A folyamatos kóstolásoknál úgyis kiderül, hogy eljött-e a palackozás ideje, ami szinte a legnagyobb „nyúzás” a bor életében. Ezt pihentetés, palackos érlelés követi, hogy az adott tételt a legjobb formájában mutathassuk be fogyasztóinknak. A címkézés és kartonozás mindig megrendelés alapján történik. Ennek azért van fontos szerepe, mert minden címkét egyesével, szárazpecséttel látunk el, mely egyedivé teszi boraink megjelenését és garanciát ad annak eredetiségére, minőségére.

Széchenyi 2020